Korábban már volt szó az online kérdőívek kitöltéséről, mint bevételi forrásról. Most nézzük a másik oldalt: a kérdőívek lekérdezését, mint pénzkereseti lehetőséget. Mivel nem minden kérdőív alkalmas az online kitöltésre – a vizsgálandó téma jellege miatt, vagy, mert a kérdések viszonylag hosszabb magyarázatra szorulnak -, szükség van olyan internetes kérdezőbiztosokra, akik telefonon keresztül végzik a közvélemény-kutatást, és a beszélgetéssel egyidejűleg egy online kezelőfelületen rögzítik az elhangzott válaszokat.
Mivel ez a munka nem helyhez kötött, otthon is egyszerűen elvégezhető. Csak számítógép, gyors internetelérés és telefon szükségelteik hozzá. A kérdezőbiztos egyszerűen felhív egy telefonszámot (ez lehet a program által random módon megadott vagy a kérdező által véletlenszerűen kiválasztott szám), és követi a képernyőn lévő utasításokat.
Feladata, hogy a kérdéseket pontosan felolvassa, és a válaszokat is szóról-szóra rögzítse, hiszen minden kifejezésnek, hangsúlynak szerepe lehet. Gyakran előfordul, hogy bizonyos kvóta alapján kell egy adott jellemzővel bíró (például meghatározott életkorú, nemű, végzettségű) személyt meginterjúvolni, ilyenkor nagyon fontos, hogy megtalálja ezt a megfelelő személyt.
A megbízó cégek erre a munkára általában olyan munkaerőt keresnek, aki rugalmas, gyors, kedves, meggyőző és magabiztos telefonhanggal. A munkaidőt a megbízó meghatározza, hiszen általában a célcsoporttól függ, hogy melyik napszakban zajlik a kutatás. A tapasztalat előny, de nem feltétel, a rátermettséget gyakran próba-kérdőívezéssel tesztelik. A lekérdezett kérdőívek száma után fizetnek, ezzel is ösztönözve a munkát.
Szeretnék a munkára jelentkezni.Üdv.Kissné