32

Internetes munka: gépelés

A gépelés az egyik legegyszerűbb, akár otthonról is végezhető internetes munkalehetőség, ráadásul végzettség sem szükséges hozzá. Gépelni mindenki tud, ki gyorsabban, ki lassabban, van, aki nézi a klaviatúrát, mások pedig vakon is képesek gyorsan ütni a billentyűket. Semmire nincs szükség, csak egy számítógépre és stabil internetre.

Gépelés

Gépelés

Az egyik formája, hogy hanganyagokat kell legépelni. Ez azt jelenti, hogy vagy valamilyen oldalon kell hallgatni az adott anyagot, vagy e-mailben küldik el, és miközben hallgatjuk, le kell gépelni a hallott szöveget. Ebben az a jó, hogy bármikor visszatekerhetjük egy adott pontra, így nem maradunk le semmiről. Hátránya lehet az esetleges rossz hangminőség, elképzelhető, hogy alig lehet érteni a szavakat, ilyenkor pedig többször is végig kell hallgatni az anyagot. Nagy előny, ha jól beszélünk (és értünk) idegen nyelveket, mert anyagilag sokkal jobban jövedelmező, hogyha idegen nyelvű szöveget kell gépelni.

Elképzelhető, hogy papír alapú dokumentumokat kell rögzíteni, amelyet vagy személyesen kell átvenni, vagy elpostázzák nekünk. Léteznek egyéb gépelős és adatrögzítős munkák, például interneten kell megkeresni különféle vállalkozásokat, és az ő adataikat kell rögzíteni.

Az egyszerűbb gépelős feladatokat általában Wordben kell elkészíteni, az adatrögzítést pedig Excelben. Ha nem kérnek különösebb speciális tudást, akkor ezek alapszintű ismerete elég ahhoz, hogy el tudjuk végezni a feladatot. Esetenként az is előfordulhat, hogy valamilyen speciális programot kell használni, de ezek használatát általában betanítják a munkavállalónak.

  
Iktatva: Otthoni internetes munka Címkék: , ,

További olvasnivaló

32 hozzászólás "Internetes munka: gépelés"

  1. Kertész Enikő szerint:

    Érdekelne a munka.Szeretnék rá jelentkezni.

  2. Szikszay Zsuzsanna szerint:

    Érdeklődnék, a papiralapú másolási munkáról, illetve az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni.

    Kérem a tájékoztatást .

    Előre is köszönettel:
    Szikszay Zsuzsanna

  3. Ildikó szerint:

    Üdvözlöm!

    Szeretnék jelentkezni gépelési munkára.

  4. Szabó Szilvia szerint:

    Tisztelt Hirdető! Érdeklődni szeretnék a meg hirdetett munka után. Köszönettel Szabó Szilvia

  5. Bálint Veronika szerint:

    üdvözlöm!Engem is érdekelne a gépelési munka.Köszönettel

  6. zakár krisztina szerint:

    szeretnék jelentkezni a gépelési munkára

  7. Andrea szerint:

    Tisztelt Hirdető! Érdeklődnék a munka iránt!
    Tisztelettel és Köszönettel: Andrea

  8. Kósa Zsuzsanna szerint:

    Tisztelt Hirdető! Szeretnék jelentkezni a meghirdetett munkára.
    Tisztelettel:Kósa Zsuzsanna

  9. Strázsi Szilveszter szerint:

    Szeretnék jelentkezni én is a “Gépelési” munkára! Várom válaszát! Előre is köszönöm! Köszönettel Strázsi Szilveszter

  10. Kovács Edit szerint:

    Tisztelt Hirdető! Érdeklődni szeretnék a meg hirdetett munka után. Köszönettel Kovács Edit

  11. Tóthné B. Edina szerint:

    Üdvözlöm! Szeretnék többet megtudni az adott munkákról, ha még lehet rá jelentkezni. Várom a visszajelzésüket. Köszönettel: Tóthné B. Edina

  12. Biró-Harkai Ibolya szerint:

    Kérem küldjön részletes tájékoztatót a gépelési munkákról, szeretnék jelentkezni. Köszönöm szépen.

  13. Királyné Szita Anita szerint:

    Tisztelt Hirdető!

    Érdekelne a meghirdetett munka!
    Köszönettel: Anita

  14. Ruszó Zoltán szerint:

    Tisztelt Hirdető!

    Érdeklődnék, a papiralapú másolási munkáról, illetve az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni.

    Kérem küldjön tájékoztatást számomra.

  15. Matus Edina szerint:

    Tisztelt Hirdető!

    Szeretnék tájékoztatást kapni a pontos munka folyamatról.

    Köszönöm

  16. Marczin Kinga szerint:

    Tisztelt hirdeto!Ha aktualis meg ez a munkalehetoseg szeretnek jelentkezni.

  17. Tóth Márton szerint:

    Tisztelt hírdető érdeklődnék a munka miatt kérem küldjön számomra tájékoztatást

  18. Melinda szerint:

    Tisztelt Hirdető!
    Felkeltette az érdeklődésemet az Ön által közzétett hirdetés,szeretnék több részletet megtudni.
    Köszönöm: Melinda

  19. Csikós Annamária szerint:

    Szeretnék jelentkezni a munkára!

  20. K.Tamás szerint:

    Tiszelt Hirdető!
    Engem érdekelne ez a munka!
    Kérem küldjön részletes tájékoztatást!

    Köszönettel:Tamás

  21. Farkas Sándorné szerint:

    Érdeklődnék, a papiralapu másolási munkáról, illetve az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni.
    Kérem küldjön tájékoztatást.

  22. Monok Erika szerint:

    Érdeklődnék, a papíralapú másolási munkáról, illetve az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni. Hanganyagot is vállalok.

    Kérem küldjön tájékoztatást.

  23. Tóth Rita szerint:

    Tisztelt Címzett!

    Érdeklődnék, a papíralapú másolási munkáról, illetve az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni. Hanganyagot is vállalok. Kérem küldjön tájékoztatást.

    Köszönettel

    Tóth Rita

  24. Andrea szerint:

    szeretnek tobbet megtudni, kerem ertesitsenek ha meg ervenyes a munkalehetoseg. koszonom

  25. solymosi diána szerint:

    Érdeklődnék, az e-mailben küldött anyagról, amelyet le kell gépelni.

  26. Sándor Gabriela szerint:

    Jó napot kívánok!

    Most olvastam az oldalon, hogy lehet jelentkezni internetes hanganyag gépelésre. Engem a dolog. Hogyan működik ez? Mekkora az anyagi vonzata?

  27. Ambrus Renáta szerint:

    Szép napot è rdekeln az állás ha mèg aktuális!

  28. Tóth Korlát Barnabásné szerint:

    Szeretnék jelentkezni az állásra. Bármelyik típusú gépelést vállalok.

  29. Tóth Korlát Barnabásné szerint:

    Tisztelt hirdető.
    Szeretnék érdeklődni az otthon végezhető internetes munkavégzés feltételeiről, valamint tájékoztatást kapni a munka elvégzésével kapcsolatban.
    Magamról. Igaz, nyugdíjas vagyok, de aktív modern gondolkozású. Középiskolai végzettségem van. Munkaügyi és pénzügyi előadóként dolgoztam. Számítógép kezelői bizonyítvánnyal rendelkezem. Nyugdíjam nagyon kevés, lakhelyemen nincs lehetőség munkát vállalni. Ezért gondoltam erre a kiegészítő megoldásra. Remélem, tudunk együttműködni. Előre is köszönöm.
    Tisztelettel: Tóth Korlát Barnabásné e-mail casandra@t-online.hu
    Záhony József Attila u 17

  30. GRÁFIK GABRIELLA szerint:

    üdvőzlőm.érdekelne ez a munka.minden gépelés tipusu feladat érdekelne.előre is kőszőnőm

  31. Gyüre László szerint:

    Örülnék hogyha megkapnám a munkát!

Írj most.

Küldés
Internetes munka 2013