13

Internetes munka azonnali kezdéssel

A legtöbb otthonról végezhető otthoni munkát ajánló hirdetésben azonnali kezdéssel kínálnak pénzkereseti lehetőséget. Ezért aki kitartóan keresgél, könnyen meglehet, hogy ma még csak nézelődik az interneten, holnap azonban már ki sem látszik a munkából. Természetesen rá kell szánni az időt a böngészésre, de “aki keres, az talál”, előbb-utóbb az elszánt internetes munka kereső rábukkan a számára ideális, megbízható munkára.

Mivel az internetes munka során legtöbbször a dolgozó határozza meg, hogy mennyi munkát tud a megadott határidőre elvégezni, ez nem azt jelenti, hogy egyből teljes munkaidőnek megfelelő időben rendelkezésre kell állni. Kezdetben amúgy is célszerű olyan munkamennyiséget elvállalni, amit biztosan, gond nélkül el tud végezni.

Gép telefonnal

Gép telefonnal

Ha belejött, és már gyorsabban, magabiztosabban végez feladataival, legtöbbször úgyis van lehetőség több munka elvállalására. Azonban az, aki túl sokat vállal, anélkül, hogy pontos ismeretei lennének a feladat időigényességéről, illetve saját képességéről, és mégsem tudja tartani a határidőt, könnyen magára haragíthatja újdonsült munkaadóját.

A kezdést illetően tehát mindenképp magas fokú rugalmasságot várnak el a munkaadók, hiszen, ha azonnal kell nekik dolgozó, nem várhatnak hetekig, amíg valaki szabaddá teszi magát. A munkakeresőknek is azt javaslom, ha jó lehetőséget találnak, csapjanak le rá gyorsan, mivel – az ilyen jellegű munkák viszonylagos egyszerűsége miatt – nagy a konkurencia, azé lesz a megbízás, aki előbb elvégzi a feladatot.

  
Iktatva: Internetes munka Címkék: ,

További olvasnivaló

13 hozzászólás "Internetes munka azonnali kezdéssel"

  1. zsuzsanna szerint:

    Személyes adataim:
    Név:Mozga Zsuzsanna
    Állandó lakcím:4245 Érpatak Vörösmarty út 22
    Születési hely idő :Nyíregyháza .1993.08.19
    Telefon:06309508079
    Képességeim:
    Kitartás
    Megbízhatóság

    Tanulmányom: Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Élelmiszer és vegyiárú eladó
    Ismeretek:Számítógépes felhasználó
    Nyelvismeret:Német-alapfokú
    Érdeklődési kör: zene,kirándulás,motorsport
    Olyan munkahelyet keresek, ahol képességeimet kamatoztathatom, fejlődőm, illetve folyamatosan tanulok az újabb és változó kihívásoknak megfelelően. Munkahelykereső szándékaim komolyak, alkalmas vagyok a csapatban való jó együttműködésre.
    19 éves regszrált pálykezdö vagyok fontos lene nekem a munka startkártyám is van.
    Fontos lenne az állás. Űdvözletel :zsuzsa

  2. Váradi Kornélia szerint:

    Bővebb tájékoztatást kérek

  3. Varga Teréz szerint:

    Éretségiztem annyi,hogy a matematika tantárgyból oktoberben javítóvizsgát teszek .

  4. Zombori Tamás szerint:

    Személyes adataim:
    Név: Zombori Tamás
    Lakhely: 5051, Zagyvarékas Csárda Ut 46.
    Születési hely, idő: 5000, Szolnok 1992.03.17.
    Telefonszám: 0670/236-90-21
    Egy év után lettem munkanélküli és most szeretném kipróbálni az internetes munkákat mert nagyon sok a szabad időm. Tetszik, hogy én osztom be az időm és egyszerre lehetnék főnök és alkallmazott. Nagyon fontos lenne a munka. Üdv: Tamás

  5. Udvardi Szandra szerint:

    Internetes munka után érdeklődnék, és szeretnék tájékoztatást kapni.

  6. Fonyó Norbet szerint:

    Jónapot! Érdeklődni szertnék,az internetes munka iránt

  7. Királyné Szita Anita szerint:

    Szeretnék tájékoztatást kapni!

  8. Forgon Andrea szerint:

    Érdeklődnék otthon végezhető internetes munkák iránt.érettségivel és számítógépes ismeretekkel rendelkezem.

  9. Nagy Andrea szerint:

    Név :Nagy Andrea
    Születési hely,idő :Debrecen ,1997.04.08
    Túl sok a szabad időm és szeretnék dolgozni!!

  10. polgar sandor szerint:

    penzt szeretnek keresni

  11. sajti szabolcs szerint:

    Minel hamarabb szeretnek dolgozni

  12. Zs szerint:

    Jezusom, ez egy cikk az internetes munkarol, nem egy hirdetes… -.-
    Itt pedig nem jelentkezni kell, hanem kommentalni. Erto olvasas megy?
    Jobboldalt fent lehet jelentkezni…

  13. erik szerint:

    remelhetoen evel lehet penzt keresni

Írj most.

Küldés
Internetes munka 2013